„A charleston ráfeküdt a mulatós Európára és megölt minden konkurrenciát” írta 1926 októberében Az Ujság című lap. A charleston mindent letarolt, és minden bizonnyal hasonló hangulatú volt egy buli, mint manapság: „a táncosok halálra fáradtan, csurom vizesre izzadtan, sápadt-kéken, kimerülten csak ezt kérik, pedig nagyon kevesen vannak, akik valóban tudják táncolni az ördögi figurákat, akik valóban értik az infernális technikát.”
A charleston Magyarországra is berobbant. „Kis városokban rendeletekkel próbálják a régi, szép élet ifjúságának a táncait kötelezővé tenni. Nem megy. Titokban mindenki modern akar lenni” írta a szerző.
A tánciskolák azonnal felvették a repertoárjukba, de annyira népszerű volt, hogy mindenki mindenhogy charlestonozni tanult, még újságból és mozifilmből is – sőt, mint a csatolt képből kiderült, teljes előadásokat szenteltek annak, vajon milyen az illedelmes, illetve a nem illedelmes charleston.
A Pesti Hírlap 1927-es Nagy Naptára például egész oldalon mutatja, hogyan is kell charlestont járni, még képekkel is illusztrálja. A két táncos egymással szembeni alapfelállásának leírása érzékletes: „hasonlít ahhoz, mint amikor valaki neki akar szaladni valaminek, csak egyelőre visszatartja magát.”
De nem csak az alapokat, nehezebb variációkat is lehetett „tanulni” a lapokból. Szintén Az Ujság 1926 decemberi számában rajzos charleston-leckét közöl azoknak, akik díszíteni szeretnék a lépéseket.
„Az egyszerűbb charleston gyakorlatoknak komplikáltabb formája a spicle charlcston, mely a charleston jellegzetes lendülete és a láb hegyek állandó be- és kifelé forgatása melleti előre- és hátrahaladó mozgást végez” írják.
„A sipcle charleston a már bemutatott charleston-figurákat, így a charleston marche-t és a charleston helybent változatosabbá teszi. Különösen alkalmas a két figura összekapcsolására” folytatódik a cikk, a végén pedig még a ritmikához is adnak tippeket.
De ekkoriban filmből is lehetett táncolni tanulni – kérdés, mekkora sikerrel. 1926-ban a Színházi Élet hírül adta, hogy „Amerika után közvetlenül, még az európai nagy városok előtt” Budapesten is bemutatják Arthur Murray The Charleston című filmjét.
„Egy óra alatt, amíg a filmet vetítik, mindenki megtanulhatja a legdivatosabb és a legmodernebb táncot” írja a reklámízű ajánló. „A legjobb amerikai Charleston táncosok mutatják be a közönségnek, hogyan kell táncolni a különböző figurákat. Annak is, aki tud charlestenozni és annak is, aki nem tud, egyforma élvezetben lesz része, ha megnézi ezt a filmet, amelyből egy óra alatt többet tanulhat, mint a tánciskolában akár egy egész hónapban.”
Az Ujság azonban nem sokkal később lesújtó kritikát közölt a filmről. „A nehéz lépéseket aligha sajátíthatja el bárki is ilyen rövid idő alatt, bármilyen lassan vetítik is le azokat, alkatelemeikre bontva. Oktatni tehát nem oktat ez a film, de annál inkább untat. Ami különben csak természetes. Egy táncospár ilyen hosszú ideig nem bírja a moziban lekötni a figyelmünket, hol annyi változatossághoz és cselekményhez szoktunk. Még akkor sem, ha a táncmestert Murray Artúrnak hívják, ki a világ leghíresebb táncmestere, már csak azért is, mert ő oktatta ki az ördöngös lépésekre a walesi herceget. Az UFA előadásán csak az csökkenti a Charleston kedvezőtlen hatását, hogy közben egy elég jó jazz-band muzsikál és egy kedves kis angol táncosnő ugrándozik a színpadon.”
Arthur Murray egyébként az Osztrák-Magyar Monarchiában, a mai Nyugat-Ukrajnában született 1895-ben Moses Teichman néven. Két évvel később, szüleivel vándorolt ki az Egyesült Államokba. Már 17 évesen tanított táncokat esténként, de közben sok más munkája is volt, köztük újságot is írt. Már huszonévesen megalapította tánciskola-láncát, és közben üzleti menedzsmentet tanult. Sikerült biniszt csinálnia a tánctanításból, még levélben is oktatott: a tánclépéseket lerajzolta, elküldte, ezt pedig a diákjai le tudták tenni a földre, és a „lábnyomokra” lépve megtanulták a táncokat. Több mint félmillió tánckurzust adott így el. Az ötvenes évektől egyre többet tanított latin táncokat is, egyre többet szerepelt a tévében, a táncstúdió-franchise pedig szépen hozott neki pénzt.
Ha kíváncsiak vagytok, itt egy Arthur Murray oktatóvideó – egy shag-lecke:
Kőmíves Anita, újságíró
forrás: Arcanum
