A charleston 1926-28-ban tényleg elsodorta az országot

A charleston 1926-28-ban tényleg elsodorta az országot: a lapokban akárhányszor említik ezidőtájt, a charleston magát a táncot jelenti – mintha akkoriban senki sem járt volna mást. A Pesti Hírlap 1928 márciusában egy címlapos tudósításában ír arról, hogy Bethlen Gábor miniszterelnök debreceni látogatása alkalmával a kormányküldöttség tagjai is charlestont jártak – ráadásul ebédidőben! Egy másik cikk pedig, amely azt tárgyalta, hogy vajon jó dolog-e, hogy a nők már nem hordanak fűzőt, felveti: hogyan is tudna charlestonozni a mai modern nő halcsontok közé fűzve?

A charleston volt a modernség, az erotika, az új világ szimbóluma. Sokkal többször találni nyomát a lapokban, mint bármely más swingtáncnak – a charleston tényleg elsöprő őrület lehetett akkoriban.

És hiába nem volt akkoriban internet, fapados repülés meg youtube, igenis tudták itthon is, mi az igazi charleston, nem valami lebutított változatot jártak. Már említettem múltkor, hogy bemutatták az amerikai charleston-filmet a budapesti mozikban, de fellépők is érkeztek Amerikából, akikről ma már nem teljesen PC módon így írt az Új Barázda 1927 feburárjában:

“Az egész Európát bejárt néger operett- társulat tegnap mutatkozott be a Városi Színházban, ahol a feketebőrü művészek egy Black People cimü (Fekete népség) eredeti néger révül játszottak s főleg táncoltak. Meg kell adni, hogy ezek a négerek egytől-egyik káprázatos ügyességgel lejtik, forogják, vonagolják el az modern táncokat. A zsúfolt ház közönsége — a széksorokat Budapest legvadabb csárlszton láncosai töltötték meg — szégyenkezve ismerték be, hogy a csokoládészinü táncosok mellett ők csak — tehetségtelen tanítványok. Taps természetesen bőven volt. a közönség alig tudott betelni a különös néger táncokkal és dalokkal.”

Érdekes figyelni arra: a nézőtéren nem egyszerű közönség ült, hanem a kor “legvadabb” budapesti táncosai, akik minden bizonnyal azért mentek oda, hogy tanuljanak abból, amit látnak.

Persze, új volt még a charleston, és nagyon furcsa volt, így az élcelődésnek és a kritikának is tárgya volt.

Az Új Barázda 1926-ban nem kíméli a charlestont, és kimondja rá a halálos ítéletet, és szemlélteti, akkoriban milyen indulatokat kavart ez a tánc. Érdemes elolvasni, minden szava tanulságos – és számunkra kicsit mulatságos:

“Mindenütt a világon, ahol táncolnak az emberek, (és ugyan hol nem táncolnak?), van egy charleston-párt (csárlszton) és egy charleston-ellenes párt. Hogy mi az a charleston? Magyarul úgy lehetne mondani, hogy: vitustánc s valóban ez az elnevezés illik rá a legjobban erre a nyavalyatörős-négertáncra. Épeszű ember sohasem fogja megérteni, hogyan lehet Józan fővel véghezvinni azt az illetlen és kacagtató Iábrángatást, mely mindenki előtt a levegőben kalimpáló lábú akasztott emberek képét idézi fel.”

“Az elmeorvosok kongresszusán csak a napokban állapította meg egy európai hirü elmeorvos, hogy a charleston- járványt a háborúban megbomlott idegrendszer szülte, ami magyarán annyit jelent, hogy betegek és “őrültek táncolják ezt a táncot. Nem is táncolják, csak rángják. Ehhez hozzátehetjük azt is, hogy jóravaló, tisztességes és becsületes erkölcsű emberek — nem adják át magukat a charleston-láznak. Ezt az ostoba négertáncot csak az éjszakai mulatótanyák festett arcu női és vattázott vállu, girhesmellü lovagjaik járják” írja a lap, és örömmel állapítja meg, hogy van, ahol már betiltották a charlestont, például Olaszország egyes városaiban és Stockholmban is.

A humorrovatokat sem kerülte el a charleston, 1927-ben a Friss Újság örvendeztette meg az olvasókat a következővel:

— Nézd, milyen istenien táncolja ez a nő a csárlsztont.

— Mennyire tévedsz. Szegényre most jött rá az ideggörcse.

Nem csak vicceket, hanem költészetet is inspirált a charleston – íme egy vers, ismeretlen szerzőtől,, 1927 decemberéből, a kishírek közé rejtve a Magyarság újságból:

Föl a táncra!

Megkezdődék a bál szezonja

Fényes szálák parkettje reng;

Pesti leányzók csárlszton-szomja

Most kielégülést nyerend.

Parfőmszagú porok nyelődnek.

Száz idült, rúzsos ajk csacsog

És kétballábbal rezgelődnek

A dali vizesnyolcasok

Én is felöltöm méla frakkom,

Melynek múltja, ah, viharos,

És száguldók rezgőrj-atakkon,

Mely csuhajos és ihajos.

Pillangó-módra kergetőzöm

És zerge-képpen szökelek;

Ahány táncmester, mind lefőzőm

S magamból csábot lövetek.

Öreg harcsa, úszom az árral

S mire babérim’ számolom:

Karomon több lesz egy kosárral

S két likkal több topánomon.

 

Kőmíves Anita, újságíró

forrás: Arcanum