A shimmy tehát 1921-ben megérkezett Magyarországra, és hamarosan az ország apraja-nagyja megőrült a vállrázogatós táncért. Akkora volt a lelkesedés, hogy sokan azonnal a betiltását követelték. Ennek számos oka volt – az egyik érv pedig nem is csak hazánkban, hanem külföldön is felbukkant.
„A hatalmat birtoklók számára – akik zömmel az elithez tartozó fehér férfiak voltak – az új tánc és zenei irányzatok potenciális veszélyt jelentettek a saját identitásukra nézve, ezért (különösen a két világháború közötti autoriter államokban) megpróbálták ellenőrizni és korlátozni azokat” teszi hozzá.
A többi érv, melynek nyomán a shimmyt hazánkban elkaszálták, már speciálisan magyar volt. Az egyik, hogy a jazz és a jazz-bandek terjedésével egyre kevesebb munkája lett a hagyományos cigányzenészeknek – ezt Vámosi Eszter is kiemeli, és a korabeli sajtóban is találjuk nyomát.
A Magyarország című lap 1921 december 18-án hosszú riportot közölt „A jazz-bandák kiszorítják Budapestről a cigányzenét” címmel.
„A külföldi városokban felhangzik olykor-olykor a magyar cigány muzsikája, a magyar nóta, a pergő cimbalom, de Budapesten, amióta a shimmy-őrület tobzódik ebben a városban, hovatovább már csak a jazz-band dobol, tülköl, fütyül, csenget, kopog, … De csárdást, magyar nótát hiába várunk. … A tangó és foxfrott után a shimmy úgyszólván teljesen elkergette Budapestről a magyar muzsikát.” írja a cikk.
A szerző megjegyzi: míg Magyarországra sorra érkeznek a „cseh, német, osztrák zongoristák, vonósnégyesek, exotikus külföldi jazz- bandok”, addig a magyar cigányzenészek külföldön kénytelenek munka után nézni, ám egy-egy városban csak egy hónapra kapnak engedélyt, majd menniük kell tovább.
„A magyar cigány kénytelen vagy külföldre menni, vagy behódolni a divatőrületnek s régi hegedűjén exotikus tánc-zenét játszani” írja a cikk. Utóbbi lett egyébként a történet vége: Vámosi Eszter írása szerint a “cigányzenészek végül maguk is elkezdtek jazzt játszani a szokásos repertoárjuk mellett, hiszen idővel felismerték és elfogadták, hogy erre van igény.”
A shimmy és a jazz harmadik nagy bűne pedig az volt, hogy nem magyar. „A háború utáni Magyarországon nemcsak a faji és nemi határokat feszegette ez a fajta modernség, de a nemzeti identitást is. Bizonyos kulturális elemek a trianoni békeszerződés megkötése után olyan – politikai – szimbólummá váltak, amely legfőbb funkciója a közösség alakítása lett a közös tulajdonságok és a közös kulturális örökség megnevezésén keresztül. Emiatt az új zenei áramlatokra is úgy tekintettek, mint a magyar nemzeti kultúra ellenségeire” írja Vámosi Eszter.
A leghevesebben Pécsett keltek ki a shimmy ellen. „Táncmulatságaink, báljaink ma már száműzték a magyar jelleget hitvány, importált, ízléstelen, de divatosnak mondott buja táncok kedvéért. A magyar csárdás ma már megvetett táncfigura” panaszkodik egy Oroszi nevű szerző a Pécs újság 1922. február 18-i számában.
„Ne tűrjék, hogy nemzeti táncunkat fiatalságunk elfelejtse, elhanyagolja és deli fajunk pregnáns képviselőjével, nemzeti táncunkkal szemben idegen táncot kultiváljon” részletezte tovább.
Lehet, hogy a miskolci híreken lelkesült fel a pécsi cikkíró: az ottani helyi lapban írnak először a shimmy tiltásáról, 1922 januárjában, ám az a cikk még nem részletezi az okokat.
Akármennyire is erősen lobbizott egy csoport a shimmy ellen Pécsett, csak március közepére sikerült elérniük, hogy betiltsák – épp a báli szezon végére, amikorra már mindenki jól „kishimmyzte” magát.
A tudósításokból kiderül, az történt: „különféle pécsi egyesületek, amelyek Pécs társadalmának legnagyobb részét magukban foglalják, állást foglaltak az erkölcstelen táncok, a shimmy és a vansztepp ellen”, és ezzel a pécsi rendőkapitánysághoz fordultak, hogy tiltsák be őket. (Dunántúl, 1922. Március 12.)
A rendőrség pedig ezt meg is tette, az írás szerint azért, „hogy a táncok miatt a mulatságokon botrány ne legyen.” Mint egy néhány nappal későbbi cikkből kiderült: bár a shimmy erkölcstelenségével indokolta a tiltást a rendőrség, talán nem tiltotta volna be a táncokat, ha egy bálon nem okoztak volna olyan botrányt a shimmy ellen tiltakozók, hogy a rendőrségnek kellett beavatkozni. Nem tudjuk, csak a sorok között próbálunk olvasni, de úgy tűnik: a rendőrség nem akar több botrányt a bálokon, inkább a „shimmy, vansztepp, tusztepp, foxtrott és tangó nevű táncoknak nyilvános mulatságokban való táncolását egyszer s mindenkorra betiltotta.” Később Cegléden is követték a pécsi példát.
Ám nagyjából képtelenség volt betiltani egy táncot. Igaz, hogy már a farsangi bálok előtt betiltották a shimmyt Miskolcon, ott is csak azt táncolták a bálokon. „Él a shimmy a nyilvános helyiségekre vonatkozó rendőri betiltás ellenére is és csendéletes falú polgári szalonokban, meg kényelmes, barokkszekrényes ebédlőkben” írja a Miskolczi Napló 1922. március 10-én, és hosszú riportot közöl arról, hogy a miskolci könyvesboltok már több mint nyolcszáz shimmy-kottát adtak el, és hogy a tánciskolákban továbbra is mindenki csak shimmyzni akar megtanulni.
Arról, hogy mennyire volt reális betiltani a shimmyt, az is árulkodik: a tánc ellen a legnagyobb kirohanásokat intéző lapokban is megjelentek olyan hirdetések, amelyekben shimmy-kottákat, shimmy-lemezeket és shimmy-táncórákat hirdettek.
Ám az ezekkel a hirdetésekkel egyidőben megjelenő cikkek nem kímélték a jazztáncokat. A Magyar Jövő 1922. március 20-án arról számolt be, hogy a Vasúti és Hajózási Club estjén hiába szólalt meg a shimmy-zene, a fiatalurak tüntetőleg nem kérték fel a shimmyzni vágyó hölgyeket, sőt, ki is fütyülték a zenét. „A a derék magyar fiuknak még ősibb jussuk undorodni ettől a kólikás néger páros-vonaglástól” írják.
„Vájjon szebbnek, kecsesebbnek látja-e magái a mai fiatal leány ezekben az ízléstelen és durva táncokban, mint amilyen lenne, ha kecses, bájos lengéssel járná a lassút, vagy magyaros és tiszta hévvel a frisset?” kérdezi a Magyar Leányok egy 1922-es száma.
Ugyancsak a Magyar Leányok ír le egy tanmesét, immár 1923-ban Klárikáról, aki a cikk által leír első képben épp egy buliból tér haza, ahol egész este Lacival táncolt. „Istenem, milyen felségesek is ezek a modern táncok! Mennyi tűz, hév van minden mozdulatban! Hogy vele táncol az ember igazán a zenének minden egyes ütemével!”
Nem sokkal később azonban megvilágosodik, és rájön, hogy a magyar tánc az igazi. „Én nem értem, mért is táncoltatják velünk ezeket a lehetetlen divatos táncokat, mikor ilyen csodásán szép nemzeti táncaink vannak? … Hát tudják meg, hogy én ezután mást, mint magyar táncot nem járok” mondja.
Persze ellenvélemények is voltak – A Pécsi Lapok lehozott egy cikket a shimmy védelmében is. A cikkíró szerint bármilyen táncot lehet erkölcstelenül járni, és a shimmyt is lehet decensen – ha valaki botrányt okoz, az nem a tánc hibája. Ha pedig minden előkelő pécsi úri kisasszony megtanulta a shimmyt, akik rendőr- és katonatisztekkel járják azt, akkor mégis, hogy lehetne ez egy erkölcstelen tánc?
Egyszer még lövöldözés is kitört a jazz-zene miatt – de erről a következő posztban írok, mert már 1935-ben történt, jóval később, mint a pécsi botrányok!
