Kedves Barátaink, Tanítványaink, Kedves Pepitás Közösség!
 
Több változás is történt az egyesület életében, melyekről szeretnénk titeket tájékoztatni a következő néhány napban.
Az első változás, hogy Bulyáki Ákos és Bakó Tibor kiléptek az egyesületből és ezzel együtt lemondtak az egyesületen belüli tisztségeikről.
Mint azt sokan tudjátok, Ákos a Pepita egyik alapítója és ő volt az egyesület művészeti vezetője. A szervezői feladatai mellett a Pepita vezető táncosa és tanára volt, valamint sokáig a Swing Potatoes táncegyüttes vezetője is.
Tibi az egyesület vezetésének tagjaként főleg kommunikációs feladatokkal foglalkozott, számos kurzuson oktatott és Ákossal együtt sokat tettek a kecskeméti swinges élet felpezsdítéséért is.
Mindkét fiúnak hatalmas érdemei vannak a Pepita felépítésében, mai formájának kialakításában, amit nagyon köszönünk nekik és sok sikert kívánunk a továbbiakhoz! Ákos búcsúzó szavait itt olvashatjátok:
A fentiekkel párhuzamosan Varsányi Erzsi és Bulyáki Bogi is úgy döntöttek, hogy a Pepitán kívül folytatják oktatói tevékenységüket. A lányoknak is nagyon köszönjük az eddigi munkájukat, a sok remek kurzust és sok sikert kívánunk nekik!
A többi változásról hamarosan tájékoztatunk titeket.
Pepita Csapat