designecologist-ACt2UZwHsIk-unsplash

Bármennyire is nehéz, de alapos mérlegelés után úgy döntött a Pepita csapat, hogy 2020. szeptember 27. napjáig a rendezvényeinket és a tanítást szüneteltetjük. Az ok amiért erre a döntésre jutottunk: tudomásunkra jutott, hogy múlt héten a keddi Pepita Jazz Session with Hot Jazz Band nevű rendezvényünk egyik résztvevőjénél most pénteken (2020. szeptember 11.) koronavírus tesztet végeztek és a teszt eredménye pozitív lett. Tekintettel arra, hogy a tanáraink egy része érintett lehet és a közösség azon tagjai is, akik kedden velünk tartottak, egymás védelme érdekében két hétre szünetet rendelünk el, ami minden tevékenységünkre vonatkozik. 

 

Mivel számunkra a közösség, azaz a ti biztonságotok és egészségetek a legfontosabb, így fájó szívvel azt a döntést hoztuk, hogy a Pepita szeptemberben induló óráit 2 hetes csúszással indítjuk, azaz a szeptember 28-i héten. Természetesen az órákon és egyéb rendezvényeinken is minden óvintézkedést megteszünk majd a kockázatok minimalizálásának érdekében, a konkrétumokról folyamatosan tájékoztatni fogunk titeket. 

A már beérkezett regisztrációk továbbra is érvényesek és várhatóan az órák időpontjában sem lesz változás, csak az indulás tolódik 2 héttel. Ezzel együtt a regisztrációs időszakot is hosszabbítjuk 2020. október 10-ig. Kérünk, figyeljétek FB- és weboldalunkat a friss információkért.

Nagyon sajnáljuk, hogy így alakult és bízunk benne, hogy hamarosan minden visszaáll a normál kerékvágásba, addig is a türelmeteket és kitartásotokat kérjük! Együtt hamar átvészeljük ezt a nehéz időszakot! 

 

Addig is vigyázzatok magatokra, baráti üdvözlettel,

Pepita csapat